2012. május 20., vasárnap

Harangodi gyermeknap

Május 19-én ismét Harangodra tartottak az egyházmegyei fiataljai, köztük a nyíregyházi cserkészek is. Sebtiben előkészítettük az akadályverseny állomásait, ki-ki megkapta a beosztását és a feladatokat. A csoportokat kísérő segítőkkel is bejártuk a terepet, majd jött a megnyitó. Színpadra szólítottak bennünket, hiszen mi nyithattuk meg a VII. gyermeknapot. Vezettük az imádságot és bemutattunk egy csatakiáltást. Ezt követően pedig kezdetét vette az akadályverseny és Ricsi atya vezetésével a sorverseny. Délután méta és íjászat ezerrel. Közben pedig fogyott a kenyérlángos. A napot litániával zártuk. Akik maradtak még métáztak és fociztak egyet, majd egy közös vacsorával véget ért a segítőknek is a nap.



Egyházmegyei gyermeknap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése