2012. március 14., szerda

Ünnepi díszőrség

2012. március 14-én rendezte Nyíregyházi Megyei Jogú Város és a Nyíregyházi Városvédő Egyesület több más civil egyesületet és iskolákat bevonva a "Hozzon egy szál virágot a 48-as sírkertbe" elnevezésű megemlékezését. A program 10 órakor az Északi temetőben kezdődött. 11 órától koszorúzások voltak négy helyszínen: Irányi Dániel emléktáblája, a Kralovánszky család emléktáblája, Kmety György emléktáblája és Hatzel Márton emléktáblája. Az utóbbi három helyen, ahol nem volt katonai díszőrség, a 285. sz. Szent László cserkészcsapat ügyes és lelkes cserkészei adtak díszőrséget. Egyenruhás jelenlétükkel emelték a megemlékezések fényét, s hirdették, hogy a város bármikor számíthat rájuk hasonló szolgálattételre. Talán többen örömmel jegyezték meg, hogy vannak még cserkészek ebben a városban! Újra köszönöm nekik a részvételüket!
Vannak s vagyunk! Hála Lívia tanárnő lelkesedésének, aki a "szentlászlósok" új parancsnoka, még többen is leszünk! Hiszen nagyon jó bázisa a cserkészetnek a Szent Imre Katolikus Gimnázium és a Jókai Mór Református Általános Iskola is. Még több elkötelezett vezető kellene, aki tudná szolgálni a cserkészet nemes ügyét, nemcsak a városban, hanem a megyében is! És ha már belelkesedtem, akkor örömmel adom hírül, hogy Bolló Balázs sikerrel vette a miskolci őrsvezetőképző táborkapu próbáját. De erről majd később Balázs fog részletesebben beszámolni.

Hajrá nyíregyházi cserkészek!



A díszőrség tagjai voltak: Suller Ádám, Dukay Mária, Spitczmüller Fanni, Reskó Andrea, Szaplonczay Eufémia, Nagy Benjamin, Ragány Dániel, Borbély Bence, Mokánszki János, Sarkadiné Papp Lívia.

(A megemlékezéseken készült fotók letölthetők innen.)